A film:
A film történetéről annyit, hogy van James Franco (Jake) aki apjával és gyerekkori barátaival építi a városuk közelében lévő hajót. Azonban Jake emellett jó bokszoló is. Még régebben jelentkezett a seregbe és egy nap megkapja a nagy lehetőséget. Hogy ő is tengerész legyen. Viszont halott anyja mellett sem apja, sem barátai nem hittek benne, hogy ő képes lenne egy ilyen dologra. Még érdekesség, hogy Jake nem a jó tanulói képességeiről híres, amiből később több gond is adódik .Az alapkoncepciót bizony már láthattuk párszor. A film igazából, kitartásról, akaratról, emberségről, talán egy kicsit a családról is szól. Jake ahogy a többi karakter is, finoman fogalmazzak nem eget rengetőek. Van még egy női karakter is akivel nagyon látszik, hogy a készítők nem tudták mit akartak csinálni. Igazából, mint film semmi újat nem nyújt a műfajában. Mégis van egy olyan összhatás, hogy ezek ellenére is egy jó filmről lehet beszélni. Valahogy Jake-kkel együtt lehet érezni nekem legalábbis szimpatikus volt a karaktere. És a film is jól fel van építve. Gyors, folyamatos, izgalmas. A boxos jelenetek sem voltak rosszak, és a vége meglepően jóra sikeredett. Összességében semmiféle képen nem egy egyedi, de jó filmről beszélünk.Megéri megnézni!!
A DvD:
A dvd 490-ft volt. Ami eszméletlenül méltatlan-e filmhez. Hiszen bővel 4 számjegyű összeget is megér. Amúgy annak ellenére, hogy ilyen árkategóriától senki nem vár el semmit még az 5.1-es magyar szinkron mellett, és a gyönyörű képet is kapunk. De ez még semmi hiszen extrák is vannak rajta. Csakhogy párat kiemeljek "Boxos jelenetek, Jake edzése". Amit talán negatívumnak fellehet hozni, az talán a borító.Mintha kicsit talán túl sok dolgot akartak volna rá rakni és a kék szín se passzol rá. A belső borító is eléggé igénytelen. De ettől függetlenül nincs vele gond. Minden forint maximálisan megér.
A Film: 10/7,5
A DvD: 10/9,5